Beszélgetés dr. Mihály Éva belgyógyász-diabetológus főorvossal
November 14-én volt a cukorbetegek világnapja. A Dél-budai Egészségügyi
Szolgálatnál dr. Mihály Éva belgyógyász-diabetológus főorvossal beszélgettünk a
sokakat érintő betegségről.
– Milyen korosztályt érint a cukorbetegség, illetve melyek a legelterjedtebb formái?
„A cukorbetegségnek három fő típusa van. A legelterjedtebb a 2-es típusú, amelybe
a betegek 90%-a tartozik, és szoros összefüggésben áll a túlsúllyal, valamint a
mozgásszegény életmóddal. Egészséges táplálkozással és rendszeres testmozgással
(napi 20 perc gyaloglás, lépcsőzés, kerékpározás, úszás, kertészkedés) megelőzhető,
illetve időben még visszafordítható, és a gyógyszeres kezelés is leépíthető. Sajnos,
a gyermekkori elhízás miatt nő a fiatalok aránya is” „Az 1-es típusú diabétesz
jellemzően fiatalkorban kezdődik, és ebben az esetben elengedhetetlen az inzulin
adagolása. A harmadik fő típus pedig a terhességi cukorbetegség.”
–Gyermek esetében a szülő milyen jelekre figyeljen oda?
„A klasszikus tünetek: szájszárazság, szomjúságérzés, gyakori vizelés, fogyás, fáradtság. A látásromlás és a nehezen gyógyuló fertőzések is magas vércukorra utalhatnak. A hányinger, hasi fájdalom és gyors légzés súlyos anyagcsere-kisiklásra utalnak, amelyek az 1-es típusú cukorbetegségnél jellemző tünetek.”
– Hová fordulhat az, akinek cukorbetegségre utaló tünetei vannak?
„A súlyos, kórházi ellátást igénylő eseteket kivéve a háziorvoshoz. Kerületünkben dietetikai oktatásra is van lehetőség. Fontos az önmenedzselés, amelynek része a vércukor-önellenőrzés. Ma már lehetőség van okostelefonnal folyamatos szöveti cukormonitorozásra is, amely az 1-es típusú betegek számára támogatással igényelhető”