Rózsavölgyi történelem
Csábi András rózsavölgyi lakos, a saját családi történetét osztja meg az olvasókkal, ami új helytörténeti érdekességgel szolgál a Rózsavölgy története iránt érdeklődőknek.
-Dédnagyanyám Wilidka Ilona szorgalmas ember, jó üzletasszony volt. 1910 körül, megismerkedett Bitter Ferenccel, akivel ingatlanokat adtak-vettek. Rózsavölgy ez idő tájt nagyobb telkekből, majorságokból állt, szőlőültetvényekkel a dombokon. Ekkor került a tulajdonukban a Jegenye utca 10. szám alatti telek, (ma 19. sz.), amelyen egy vendéglő állt. Dédnagyanyám elmondása szerint ő adta az utcának a Jegenye nevet, így született a név, Vendéglő a négy jegenyéhez. Ott dolgozott pincérként a nagyapám, Dr. Péter Rezső. Egy 1928-as, az étterem előtt készült fotón látható dédnagyanyám, és az akkor húszéves nagyapám. – meséli András.
Az egyik régi fotón korabeli hirdetés olvasható, a vendéglő megnyitásáról. „Kitűnő ételek, kitűnő fajborok, Haggenmacher sör és egyéb italok mellett, ózondús levegő, és szép kilátás várja a vendégeket, öt perce a Törökbálinti villamosvonal Rózsavölgyi megállójától”.
– Dédnagyanyám több ingatlant is szerzett a környéken. A vendéglővel szembeni ház is az övé volt. Az ötvenes években a Jegenye utcai vendéglőt és a szemközti házat is államosították. Ahogy be tudtam azonosítani a 19-es számon álló épületet, úgy gondolom a jellegzetes homlokzat a korabeli fényképekkel azonos. (Persze tévedhetek is, de nem hiszem, hogy több egyforma épület állt volna a Jegenye utcában). Mintegy 15 éve felvittem a képeket egy ott élő (azóta sajnos elhunyt) idős házaspárnak, akik emlékeztek rá, hogy a házban egykor vendéglő működött. Ahol én most lakom a Magyar utcában, ez az ingatlan is akkor került a dédnagyanyám tulajdonába. Akkoriban ez a telek a mostani Ady Endre útig leért. (Az 1910-es évektől a rózsavölgyi nagy telkeket elkezdték felosztani, kialakult az új utcahálózat, több villaszerű lakás is épült, ami mai napig meghatározza a terület kertvárosi jellegét.) A Magyar utca alján álló épület (ma 3-as szám) alapjait is dédnagyanyám kezdte el lerakni, és a háború alatt ennek a pincéjében lakott. Azt nem tudom, hogy erre épült-e a ma ott álló ház. Dédnagyanyám telkeiből az államosítást követően az a telekrész maradt meg, ahol a mai napig él a családunk. – emlékezett Csábi András.
